HTML

Bói József blogja

Friss topikok

Címkék

BOLDOGULNI KÍSÉRŐVEL VAGY MAGAMMAL VAGY MAGAMBAN

2012.10.08. 12:05 Bói József

Mikor kell elővenni ezt a modellt?

Amikor, nem vagyok jól, nem vagyok elégedett és egy tudatos fejlődési folyamaton szeretnénk részt venni, hogy az elégedettségem és a fejlődésem ki legyen elégítve.

Ahhoz, hogy a felfokozott, jó kedélyállapotot el tudjuk érni, ahhoz különböző fokozatokon kell túljutnunk, viszont nem kell feltétlenül a pontokat egymás után követni, (ehhez egy kis képet mellékelek, hogy érthetőbbé váljon) hanem ki is lehet hagyni, vagy vissza lehet térni ugyanarra a helyre, ha szükségét érezzük, mert az még esetleg nem rögzült vagy ismét előtérbe került.

Mindenki más és más érzelmi fokozatban van, más és más feladatok, gondok vannak előtte, amelyek megoldásra várnak, ezért nem lehet a lépcsőfokokat kőbevésetten megszámozni, mert ezek folyamatosan változhatnak. Hol itt vagyunk, hol ott, éppen úgy, mint az érzelmi állapotunk.

A pontok (lépcsőfokok) a következők:

1, konkrét cél: ez lehet egy állapot vagy egy helyzet elérése is. De lényeges, amit, hol, mikor, hogyan?

2, bizonyíték, hogy elértem: ennek megtalálása és felismerése nem könnyű feladat. Ezeknek a megnyilvánulása történhet az érzékszerveken keresztül, a gondolatokon, az érzéseken illetve a tetteken.

3, erőforrás

4, felelősség, konkrét tettek

5, következmény másokra nézve.

Szólj hozzá!

S I K E R K É P L E T

2012.09.18. 13:57 Bói József

           Én                                 Mások                                Eredmény

nem ismerem magam        nem ismerem másokat              sikertelenség, 0 %

nem ismerem magam           ismerem másokat                  a siker esetleges,

       ismerem magam        nem ismerem másokat              a siker esetleges,

       ismerem magam          ismerem másokat                   győzelem, siker, 100 %

Mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk az élet különböző területein?

Ismerni magam és azt, akivel boldogulni akarok, legyen az a konkurencia a vállalkozások területén vagy a partner a magánélet területén.

A vállalkozások területén például a kisebb vállalatok, családi vállalkozások sokszor nem tudják saját erényeiket kiemelni, előtérbe helyezni.

Ez gyakran annak a következménye, hogy nincsenek tisztában a saját erősségeikkel, nem ismerik a konkurenciát sem. De ugyanez igaz a magánéletünkre is. Ha nem ismerjük a partnerünk elvárásait, akkor nem tudunk sikeres kapcsolatot kialakítani és zátonyra fut a szerelem.

De mit is jelent ismerni? Hogyan szerzek ismeretet?

Feltételezésünk kialakításakor figyelembe kell venni a valóság árnyékát, ami nem más, mint mi magunk. Az árnyékunkkal kiterjesztett valóság magába foglalja feltételezéseinket, azokat ténnyé deformálják.

Egyszerűen magunkból indulunk ki.

siker.jpg

Szólj hozzá!

A képzési, fejlesztési elképzelések végig vitele

2012.09.17. 14:11 Bói József

Kollégáimmal az igényekre alapozottan és az ügyfeleknél szerzett tapasztalatokra támaszkodva alkottuk meg a 3M modellt, ami

-megfogalmazni

-megoldani

-megvizsgálni kívánt elemekből áll.

Kép1.jpg

1M

Ennek keretében a képzési és fejlesztési szükségletek, igények megfogalmazása történik.

Az ábrák betűinek jelentése:

V= vezető, vezetők. Különösen jelenti ez az elsőszámú vezetőt és a HR terület vezetőjét, akik a saját képzésükön kívül felelősek még a hierarchiában alattuk lévők fejlesztéséért is.

R=résztvevők, akik fejlesztése szükséges az eredményesség érdekében.

K=kísérők, jelenti a tanácsadót, trénert, tanárt, coachot, aki a képzést megvalósítja szerepének megfelelően.

- A megfogalmazás tartalmát a konkrét igényt, elvárást a vezető határozza meg, hiszen a belső és a külső körülményekből, adottságokból keletkező igényeket ő ismeri a legjobban, így a résztvevőket is.

- A K feladata: szakmai ismereteire és tapasztalatára alapozottan a vélhető igények felvetése, eszközök, módszerek rendelkezésre bocsátása. Az igények megfogalmazásának segítése érdekében vezető megbízása alapján elvégez erre irányuló felméréseket, elemzéseket.

- A meg igekötő befejezettségre utaló szerepe alatt, itt az értendő, hogy a megfogalmazás minél pontosabban kell, hogy tartalmazza azt, hogy mikor tekinthető a fejlesztés eredményesnek, mikor valósul meg az elvárás, mik a mérhető, érzékelhető, észrevehető eredmények.

2M

Az igényekre alapozott megoldást nyújt a megvalósítási szakasz.

T - tervezés, szervezés, logosztika

M - megvalósítás különböző szinteken, területeken (tréning, workshop, tanácsadás, coaching)

U - a záró foglalkozásokat, üléseket 4-6 hét múlva egy a bevésést, a gyakorlást megerősítő alkalom követi.

A vezetők minden képzésről összefoglalót kapnak, mely tartalmazza a résztvevők visszajelzéseit is.

3M

A megvalósítás megvizsgálása

A fő kérdés, hogy teljesültek-e a kitűzött célok?

Az értékelést a vezetők végzik, melynek formája:

                            - értékelő megbeszélés a vezető döntése alapján a résztvevők bevonásával vagy anélkül

Az értékelés főbb dokumentumai

- a megfogalmazott igények, elvárások listája

- a képzést végző szakember összefoglalója

- a résztvevők visszajelzései

- az értékelő megbeszélésről feljegyzést készít a képzést végző szakember, melyet véleményezésre megküld a vezetésnek

A 3M képzés folyamatmodell azt biztosítja, hogy a megrendelő szükségleteinek megfelelő, eredményes, fenntartható fejlesztés valósuljon meg.

images.jpg11.jpg

Szólj hozzá!

Ki is az a coach???

2012.09.10. 10:18 Bói József

Lehet, hogy én is az vagyok???

Igen, ha valami ilyesmit csinálsz!

Például akkor, mikor a barátod, anyukád, kollégád, gyereked megoldandó feladathoz kéri a segítséged. Őt partnernek tekinted, aki el akar jutni a P1-ből a P2-be, melyet a saját maga által választott utakon tehet meg. Te alkalmazkodsz az ő késztetéseihez, céljaihoz, teret biztosítasz, eszközöket ajánlasz, melyeket Ő alkalmaz.

A coach tehát egyszerre:

Segítő - Irányító - Befolyásoló

A folyamat időben behatárolt, mert megvan, hogy mikor kezdődik el és a megoldás a cél elérése mikorra várható.

Adott a partner, aki a kiindulási állapotból az eredményt meghozó célállapotba szeretne eljutni.

A coach segít, irányít, befolyásol, hogy az utat, hogyan tegyük meg. Teret biztosít, eszközöket, módszereket vet be a cél elérése érdekében. A partnernek van szándéka, askartat, célja és lát egy megoldást ennek megvalósítása érdekében.

A coachnak is megvannak ugyanezen szándékai. Ennek a kettőnek meg kellene egyeznie, de úgy, hogy a partner szándéka, akarata, célja érvényesüljön. A coach ettől eltérő szándéka, akarata nem számít. Azt félre kell tennie.

A coach abban segít, hogy felszínre hozza a partner szándékát, akaratát, hogy az ő (partner) megoldása érvényesüljön és ne a coaché.

A coach rávezet bennünket arra, hogy hogyan tudjunk saját magunkon segíteni, hogy elérjük a céljainkat a saját akaratunkkal.

A coach feladata a bizalom, biztonság megteremtése, miközben a megoldás sikeréért a felelősség a Tied, a partneré.

A baráti, családi, munkatársi beszélgetéseket segítő szándékkal már mindannyian lefolytattunk. Coach-szemléletű (amennyiben arra van szükség) attól lesz, hogy időben behatároljuk,megoldást találó (és nem okokat, körülményeket firtató), a partner szándékaira fókuszáló.

images_1.jpg

Szólj hozzá!

A titok és a népszerűség

2012.08.27. 15:34 Bói József

images.jpg

Egy bőbeszédő, dicsekvő hölgy keresi fel a bölcs embert, akiről azt hallotta varázslatra is képes.
-    Észrevettem, hogy az emberek nem szeretnek engem és néha kifecsegem a titkaimat. Segíts, kérlek vagy végezz varázslatot.
-    Az első varázslat már megtörtént veled, mikor érzékelted ezeket.
-    És a további varázslatok?
-    Én kétfélét tudok rajtad véghezvinni.
Az első után képes leszel rá, hogy ne halld meg a hozzád intézett kérdéseket, és ne érzékeld a külvilág visszajelzéseit.
Vagyis mindig beszélsz, és soha nem beszélgetsz. Így titkaidat más, nem fürkészheti, csupán a kibeszélésükre kell vigyáznod. A népszerűtlenséged viszont nem fog zavarni.
-    A második után érzékelő, ítélőképességed olyan fejlett lesz mikor is titkaidról képes leszel elválasztani a másoknak kincseket érő információkat és észreveszed az erre irányuló kérdéseket. Beszélgetni fogsz az emberekkel és ritkán többnyire felkérésre fogsz beszélni.
Ugyanakkor képes leszel ellenállni a népszerűséged növeléséből eredő kísértéseknek ellen állni.

Melyiket választod???

Szólj hozzá!

A hét bástya

2012.08.13. 11:25 Bói József

bástya7.GIF


Gyakran merülnek fel problémáink akár a párunkkal, barátunkkal, testvérünkkel stb. kapcsolatban. Ez a módszer rávilágít a valódi problémákra, illetve segít annak megoldásában is. Legyen egy nyugodt délutánunk töltsük ki a tesztes és figyeljünk csak is egymásra a partnerünkkel. :)

 

A hét bástya


A kapcsolatok fenntartása, működtetése érdekében védelmi rendszer építünk, működtetünk a várfalakhoz hasonlóan.
Annak erősségét értékelhetjük a bástyák állapotának megvizsgálásával.
Bármilyen számodra fontos, különböző szintű páros kapcsolat – szerelem, barátság, munkatárs, testvér stb. -esetén hasznos tapasztalatokat szerezhetsz az alábbi gyakorlat elvégzésével.
Pontozd saját viselkedéseddel, gondolataiddal, érzéseiddel való elégedettségedet 1-től 5-ig. Majd a másik oszlopban azt pontozd 1-től 5-ig, hogy a partnered veled szembeni megnyilvánulásaival mennyire vagy elégedett.
Miután a partnered is elvégezte az értékelést bástyánként hasonlítsátok össze és beszéljétek meg mennyire vagytok elégedettek magtokkal és egymással.
Gondolj arra a számodra fontos kapcsolatra, amit most elemezni szeretnél.


BÁSTYÁK


1.     Tapintat

Meglátja, észreveszi a szükségletet. Szemet huny a felett, ami felett kell (rossz szokás). Nem veszi, észre vagy úgy tesz.

2.     Türelem                                                   

Tudomásul veszi, és ennek megfelelően viselkedik, hogy én másként reagálok (nem ő vagyok).

3.     Figyelem

Érzékelt, tettekben megnyilvánuló (virág, csoki) és ott van a kapcsolat légkörében a figyelem.

4.     Áldozat

Ad a lényéből, idejéből, pénzéből, energiájából.




5.     Nyíltság, nyitottság, átlátszóság

Nincs mit takargatni. (Magát mutatja, adja).




6.     Megbocsátás

Felejtés, elfelejtés. Nem gyűjtjük össze a dolgokat, sérelmeket.


7.     Derű, humor

Eltávolodás a gondoktól. Feloldani vele a feszültséget.


Pontozás:                                    Magammal                            Vele
1.    Tapintat       
2.    Türelem       
3.    Figyelem       
4.    Áldozat       
5.    Nyíltság, nyitottság, átlátszóság       
6.    Megbocsájtás       
7.    Derű, humor       

Szólj hozzá!

2012.08.03. 10:39 Bói József

Inspirációt az életértelmem, küldetésem megtalálására több irányból kaphatom. Nekem kell azonban megérezni a belső énemnek megfelelőt. A lenti gyakorlat segít ebben.

inspiracio-921440_91277389.jpg

A mások által megfogalmazott alábbi életértelmek közül írd be néhány olyannak a számát a táblázat megfelelő helyére, amelyeket magadra nézve elfogadhatónak érzel! Fogalmazd meg az ezek indíttatására megszülető igazi küldetésedet egy kerek vagy néhány rövid mondatban!

Fentről kaptam: Bentről tudom: Befolyásolóim közvetítik felém:
Az igazi küldetésem:




Mások által megfogalmazott életértelmek
1.    Naponta lesni, kitalálni és teljesíteni családom tagjainak kívánságait.
2.    Olyan cselekedeteket végrehajtani, amire az ország-világ felfigyel, és híres leszek.
3.    Terjeszteni hiteket az emberek között.
4.    Semmit nem csinálni, csak heverni, enni, inni, szórakozni. Csak úgy lenni és eltelik az élet.
5.    Elkölteni azt a pénzt, amit a szüleimtől örököltem.
6.    Színvonalas cuccokkal körülvéve magamat élni.
7.    Nagyokat, jóízűen enni.
8.    Gyűjteni egy csomó pénzt.
9.    A családom úgy gondoljon rám, mint akire mindig számíthat.
10.    Az óriási vagyonom jelentős részét eladományozni.
11.    Kemény munkával tisztességesen megélni.
12.    Örök életemben szerelmesnek lenni, úgy meghalni.
13.    Mindig úgy élni, ahogy lehet. Hol kerék, hol talp.
14.    Elismert tudósként nyugdíjba vonulni.
15.    Áténekelni az életet, úgy hogy miközben a színpadon állok a közönség ujjong.
16.    Megteremteni a gyermekeimnek, amiben nekem nem volt részem. A nyugodt életkezdés anyagi körülményeit.
17.    Úgy férjhez menni, hogy eltartson a férjem.
18.    Eltartani egy nőt, aki szolgál engem és gyerekeket nevel.
19.    Miniszterelnökként szolgálni a hazámat.
20.    Nagyon öreg korunkban férjem haljon meg előbb, hogy tudjam ápolni, gondozni halála előtt!
21.    Nagyon öreg korunkban én haljak meg korábban, hogy ne kelljen látnom feleségem szenvedését!



Szólj hozzá!

8K módszer

2012.08.02. 08:43 Bói József

8k.JPG

Elrejtett, titkolt, takargatott dolgok, témák felszínre hozása érdekében miközben a módszert alkalmazza, a segítő a coach a következőket teheti a helyzettől, az ő és az ügyfél állapotától függően. Hallgathat az eszére, érzéseire, használhatja intuícióit is annak eldöntésénél, hogy melyiket használja vagy egyáltalán használja-e őket. Döntenie kell arról, hogy mi jár nagyobb kockázattal az információ elrejtése vagy feltárása, annak veszélyeit vállalva.

1.    KÖRÜLMÉNY (Környezet)
Olyan a szokásostól eltérő környezet körülmény megteremtése, ami old és segít a felszínre hozatalban.

-    Elmenni egy kávézóba, fagyizóba, ebédelni….
-    Az irodába oldó hangulatú képet, tárgyat elhelyezni, esetleg átrendezni azt.
-    Egy pohár ital feloldja a „szájzárat”.



2.    KITÁRULKOZÁS (Megosztás)

Megosztunk a másikkal a témához közel álló, odaillő saját élményt, érzést tapasztalatot.
-    Velem ekkor és ekkor ez történt ezt gondoltam, éreztem és így cselekedtem.
-    Egy hozzám közel álló emberrel ez történt ő így gondolkodott, benne ilyen érzéseket keltett és így cselekedett. Én az ő helyzetében….



3.    KÖZVETLENÜL (Kimondva)

Nyílt, egyenes közlés a tapasztalatokról. Kertelés nélküli közvetlen rákérdezés. Főleg akkor, ha ez a légkörben benne van. Kerülgették a témát, vagy intuícióm van a dolgokat illetően.

-    Jól gondolom, érzem, tapasztalom, hogy…?        (Rákérdezéssel)
-    Úgy gondolom, érzem, tapasztalom, hogy…    (Közléssel)



4.    KIÉLEZÉS (Fokozás)

Felfokozott, kiélezett helyzet, szituáció teremtése ahol a kontrol csökken és megmutatkozik a belső én.

-    Bármilyen „valóságos” vagy elképzelt provokáció megfelel. Pl.: szándékos késés, vagy előbb érkezés.



5.    KIÉLÉS (Levezetés)

Az indulatok másokon való levezetésének megengedése. Ehhez eszköz biztosítása. Az eszközökben az élőket élettelenek helyettesítik.

-    Az eszköz lehet nagyon „távolról” személyes. Pl.: kő, kavics, kagyló, gomb stb., vagy egy papírlapra írt név. Ezt el lehet dobni (vízbe, kukába), szét lehet tépni…
-    Lehet közelítően személyes. Pl.: fotó, grafika, szobor, bábu… , amit el lehet tépni, kidobni, szétcibálni…




6.    KINEVEZÉS (Én, te, ő)

Akiben fel akarok valamit, szabadítani megkérem, bíztatom, hogy saját magával egyes szám második, illetve harmadik személyben beszéljen.

- pl.: ha a neve Judit. Juditkám mi az oka, hogy nem tudsz dönteni? Ön Judit miért nem mutatja ki az érzéseit? Ehhez hasonlóan fogalmazzon magával kapcsolatban.



7.    KIHELYEZÉS (Terelés)

Megengedem (szorgalmazom), hogy beszéljen saját ügyeiről mintha az valaki másé lenne, illetve felismerem, hogy más nevében magáról beszél. Egy barátjáé, a példaképének tekintett színészé, közéleti szereplőé. Magam is cselekedhetek hasonlóan a nyitás elősegítése érdekében.

-    Fel nem ismerhető módon mondjon el történetet az ismeretségi köréből.
-    Olyan esetet mondok el, ahol a feltárulkozás elmulasztása hátrányt okozott az ügyfélnek.


8.    KÉPZELET

Minden, olyan mozgósító erő bevetése, amit el tudunk képzelni, annak érdekében, hogy az ügyfél képzeletét felhasználva az felszínre tudja segíteni a rejtett, titkolt dolgokat. Pl.: relaxációs gyakorlat, képalkotó gyakorlat, kártyák, képek stb.

Szólj hozzá!

Az értékek értékesülésének tekercsei (kivonat)

2012.08.01. 10:49 Bói József

 

 

tekercs.jpg

 

Mindannyian értékeket hordozunk, de gyakran tapasztaljuk azok értékesülésének hiányát. Érdemes elgondolkodni mit jelentenek számunkra azok az alapelvek, melyeket tekercsek formájában fogalmaztam meg. Nem az számít, hogy az évezredek óta működő elvekről a lejegyzője mit gondol, hanem, hogy az olvasójában ez milyen hasznos folyamatot indít el. Az elgondolkodásra értelmezésre buzdítom az olvasót.


I. számú tekercs:
Jó szokásokat fogok kialakítani és ezek szolgája leszek.

II. számú tekercs:
Szívemben szeretettel köszöntöm e napot és elérem a sikert.

III. számú tekercs:
Rendületlenül kitartok, míg a sikert el nem érem.
Ki fogok tartani. Győzni fogok.

IV. számú tekercs:
A természet legnagyobb csodája vagyok.

V. számú tekercs:
Ma úgy fogok élni, mintha ez lenne az utolsó napom.
És ha mégsem az lesz, térdre borulva fogok hálálkodni.

VI. számú tekercs:
Ma úrrá leszek érzelmeim felett.
Ma kezembe veszem sorsomat, sorsom pedig az, hogy a világ legnagyobb értékesítője legyek.
Ura leszek önmagamnak, naggyá leszek.

VII. számú tekercs:
Nevetni fogok a világra.

VIII. számú tekercs:
A mai napon megszázszorozom az értékemet.

IX. számú tekercs:
Most fogok cselekedni.

X. számú tekercs:
Útmutatásért, lehetőségért fogok folyamodni ( imádkozni ) ahhoz akiben hiszek, nem pedig anyagi javakért.
Biztos vagyok benne, hogy az meghallgatásra talál, még akkor is, ha a keresett útmutatás nem érkezik meg, elfogadva, hogy az is válasz.

Szólj hozzá!

A kiterjesztésről és szétválásról

2012.07.30. 08:37 Bói József

52206_234577444_big.jpg


A teljességre, egységességre és az egyesre konkrétra való törekvés egyformán megfigyelhető jelenségek a világban. A természetben és a társadalomban egyedileg lejátszódó folyamatokról beszélve, azokról ilyen módon való gondolkodás közben elválasztunk, határvonalakt húzunk. Máskor a természet mintáira próbáljuk modellezni a társadalom jelenségeit ilyenkor, általánosítást, kiterjesztést végzünk.
Az emberi működés következménye mindez. Egyszerre egy dologra tudunk figyelni és aztán sokba a másikra egy fontossági sorrend szerint, ami egyénenként jellemző. Éppen ezek és egyes részeket kiragadunk a jobb megértés érdekében.
Erősen él bennünk az egész egység megértése és ehhez keresünk támpontokat a kiterjesztés gyakorlásával. Gondolkodásunk sajátja tehát az egyként és egységként való kezelése a világnak. Mindkét megközelítési módot a megismerés és tudásvágy hajtja.
A határvonalakat - a valósakat, az annak vélteket és a képzeletbeli, akár képtelenek tűnőeket is- mi építjük gondolkodásunk és fantáziánk segítségével. 
A természetben legszembetűnőbben a körvonalak lebomlása figyelhető meg. Ez arra enged következtetni, hogy ez a jellemző. Hiszen a legnagyobb hegy is elporlad, erodálódik. Ennek apró jeleit már egy emberöltő akart is lehet értékelni. A többi képzelőerő kérdése. Úgy tűnik idővel, minden szétszóródik.
A tudományos ismeretterjesztés csatornái beszámolnak a múltbeli és várható égitest robbanásokról mely során porként oszlanak szét a világegyetemben az entrópia (rendezetlenség) törvényének engedelmeskedve. Mielőtt megnyugodnánk (főleg a rendet annyira nem kedvelők) mondván, hogy a rendetlenségre való törekvés a természetben törvény, tudomásul kell vennünk a folyamatok ellenkezőjének létezéseit. Hiszen a hegyek homokhegyek, sivatagok formájában, a csillagpor pedig más bolygóként összeállva léteznek tovább, élik életüket.
A világban a szétszóródás és koncentrálódás törvénye egyaránt érvényesül.
A teremtés, az alkotás folyamatának fő eleme a koncentráció, az összegyűjtés.
A rendezettség célja azonban nem maga a produktum, hanem a lehetőség a létre jött alkotás gyümölcseiből való részesedésnek.
A természet törvényei az összegyűjtött javak másokkal történő megosztását is előírják.
Számomra a tanítás olyan önmegvalósítás, mely során az összegyűjtött javakat osztom meg a tanulókkal.
 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása